Miért nem szóltál?

Bozsoki-Kovács M. Virág tanácsadó szakpszichológus tollából

Ha valami elromlott a kapcsolatban: Miért most jut eszedbe, hogy mi a bajod? Miért nem mondtad korábban?

Ezek tipikusan azok a mondatok, amik akkor hangoznak el, amikor a párkapcsolat a menthetetlenség szélére sodródott.

Az egyik fél sokszor meglepetten áll a dolgok előtt:

"Mi nem működik? Hiszen évek óta így élünk! Mindig ez volt, sose szóltál, hogy nem tetszik neked. Nem mondtad, hogy változtatni szereznél. Jó, voltak néha vitáink, de ennyire nem volt súlyos! Mi történt veled?! Én ugyanaz vagyok, aki voltam!

Régen más voltál. Most miért nem vagy olyan, amilyen voltál?"

Aham... itt van a kutya elásva. Olyan nincs, hogy egy PÁRkapcsolatban csak egyvalakivel történik valami. Annak a bizonyos szikrának az elvesztésekor keressük a másikban a hibát. Akkor meg pláne, ha meg is csalt a szemét. De a dolgok mindig két emberrel történnek, ha kötelék van közöttük. Mindketten folyamatban vannak.

Elhangzik a mondat a sértett szájából, hogy : "Legyél olyan, mint régen. Változz vissza. Szedd össze magad, ez nem te vagy! Mi történt veled? "

Mert valaminek történnie kellett, ez elvárás.

És ha veled történt, akkor neked kell megoldanod! Akkor Te kérj segítséget, akkor veled van a baj. A másik otthon megvárja, amíg helyre jössz. Neki semmi baja, neki nem kell segítség. De akkor hol is van ebben a PÁR?

Első ütközési pont:

Valaminek történnie kellett.

És tényleg, történt is, de ennek nem kell nagy horderejű dolognak lennie. Nem kell égszakadás-földindulás. Ez egy halk kis folyamat. Fejlődsz, haladsz az életedben, külső hatások érnek, amik befolyásolják, hogy napról napra kivé válsz. És egyszer csak oda jutsz a fejlődési létrán, hogy nem érzed jól magad a saját életedben. Nem érzed jól magad. Eleinte vergődsz, aztán próbálkozni kezdesz. Vagy jó úton jársz, vagy nem. Az idő dönti el. Ilyenkor jön valami változás. Sportolni indulsz, új emberekkel keresel ismeretséget, tanfolyamra mész, hajszínt változtatsz, fogysz, asztrológiában keresel választ, önismeretbe mélyedsz.

Meg akarsz újulni, azt szeretnéd, ha új emberek másként tekintetnének Rád. Ki akarsz lépni a korábbi- magad által is épített- skatulyádból.

A párod meg hagyja. Persze, az a dolga, h támogasson. Amíg nem nagyon szól ez bele az ő hétköznapjaiba, miért is lenne ellene?

A második ütközési pont:

Te változtál.

De olyan sincs, hogy nem változik mindkét fél.

Az egyik fél belesimult a feladatokba, ettől pedig másik számára azt az üzenetet küldi, hogy így neki megfelelő. Hétköznapi viták persze mindenről vannak. Rutinból éljük a mindennapokat, és a szeretet közvetítése kimarad. Már nem kell meghódítani a másikat, mert itt van. Sőt, talán néha kicsit sok is :-) Most új feladatok vannak, munkában, építkezésen, gyerekneveléssel. Ezekre kell fókuszálni. El-eltűnik az odafigyelés, a gesztusok egymás felé. Nem tűnt fel, mit kellene máshogy csinálni.

Nem is tűnhetett fel, mert az, aki a változást szeretné, sokszor maga is fél a hatásától. Nem tudni, utána milyenek lesznek a szerepek., milyen feladat hárul rám. Emellett a változtatás mindig plusz energia. Először meg kell beszélni. De hát ugye ott az a fránya kifogás, hogy sose hallgat meg.. (és ha üveghangon szólsz, ez igaz is :-) ) Aztán ott a lelkiismeret-furdalás, hogy milyen nő/feleség/anya vagyok én? És ezt megfejeli még egy nehezítő tényező, a következetesség igénye. Kényelmes a régi szabály. Nem jó, de ismerős, tudom, mit várhatok. Kicsit langyos, de kiszámítható. Az új rendszer kialakítása meg melós... lehet, hogy semmi értelme sincs. Akkor meg kár a gőzért.

Így hét előfordulhat, hogy az évek során sokszor felcsillanó változtatási vágy anélkül szürkül vissza, hogy a partnered tudott volna a létezéséről. Ő már csak a legvégén találkozik a gondolattal, mikor te végképp elérted a határodat.

És jön az érzés, hogy miért nem is szóltál korábban?

Mert meg kellett rá érni.

Mert most jött el az ideje.

Nem tudtad. Most lett rá szó, most tudod megfogalmazni. Most megy már, ami korábban nem ment. Most kristályosodott ki.

Most indulhat a változás. Vissza már nem lehet csinálni, hogy korábban szólj. De megtanulhatod, hogy jobban figyelsz magadra, és legközelebb megengeded magadnak az érzéseket. Aztán idejében kifejezed azokat. 

És ha most még nem is szóltál, az állapot nem végleges. Sokszor valóban későn szólunk, de nincs menthetetlen helyzet. Aki melletted van, valószínűleg olyan ember, akiben hittél, és aki hitt benned korábban. Ahogy te változtál, bizonyára ő is változott. A megoldást keresésére indulni közösen egy próbát mindig megér :-)