"Helyes önértékelés", és hasonló maszlagok..
Bozsoki-Kovács M. Virág tanácsadó szakpszichológus tollából
"Tudom, hogy nem jó az önértékelésem."
"Nem bízom magam eléggé."
"Nem hiszem el, h értékes vagyok."
Ismerős?
Kíváncsi lennék, hány nő mondja ma azt, hogy helyén az önértékelése, és az önbecsülése.
Azt gondolom, hogy a "helyes önértékelés" ma egyrészt lehetetlen, másrészt elvárás.
Lehetetlen, mert azon vagyunk, hogy ne legyenek határok.
A korábban élő érték- és szabályrendszerek, amik meghatározták az emberek mindennapjait, oldódnak fel. Elkezdtük az erkölcsöt - ami komoly hatótényező volt néhány tíz éve-, relativizálni, helyzetfüggővé tenni (gondoljunk csak a válás megítélésére ma, és 10-20-30 évvel ezelőtt). A helytelen viselkedés, amit korábban a társadalom büntetett (ne dobáld a szemetet, beszélj tisztelettel a másikkal, figyelj az idősekre, segítsd a másikat), ma már nem kirívó, elmegyünk mellette, nincs rá bíráló visszajelzés. Legyél önmagad, csak ez számít.
A stabil család értéke csökken. Nincsenek hagyományok (búcsú, locsolkodás, stb.), nincsenek szokásrendszerek, nincs nő és férfi, csak genderszabadság. Legyél, aki lenni akarsz.
Ez a fenenagy szabadság pedig felemészt.
2 éves korban arról szól a pszichológiai fejlődési lépcső, hogy a gyermeknek meg kell ismerni, hogy miként hat a világra, és az miként hat rá. Meg kell tanulnia, mik az énjének a határai. Ha a környezet erre világos szabályokat hoz, könnyen megismeri a kicsi ezeket, és beleilleszkedve fejlődhet tovább. Ha a környezet szabályai nem vilégosak, esetlegesek, változóak, a hiszti-korszak rendesen elhúzódhat. Addig keresi, a határt, amíg meg nem találja.
Ennek analógiájára a felnőtt ember határait a társadalmi határok szabják meg felnőttkorban. Keressük ma is, csakhogy mindeközben szándékosan mossuk is el ezeket.
Önbecsülés szó maga is becsapós, mert attól, h én határozom meg, még mindig külső tényezőhöz mérem.
Kell viszonyítási alap, hogy amit teszek, az jó, vagy rossz. Ahol tartok, az megfelelő-e? Ahogy élek, az milyen értéket közvetít?
A társadalom, a környezetünk kell, hogy támpontot adjon ebben. Nem tudjuk mi magunknak egyedül meghatározni. Ez nem lehet ennyire relatív.
Mégis, bizony most ennyire relatív. Ennyire szabad a megítélés, és ettől aztán szépen nem is működik.
Ha nincs biztos viszonyítási pont, akkor folyamatosan figyelek kifele. Folyamatosan keresem, hogy milyennek is kell lennem, hogy jól csinálom-e...
Elvárás, mert a helyes önértékelésűnek kell lenned! Mert csak.
Mert megérdemled :-) Közben pedig, amikor erősen keresed, hogy milyennek is kellene lenned, csupa fals képbe ütközöl. Nem engedi meg a Világ most, hogy szépen válts szerepeket, hogy megpihenj, hogy lassabban élj, és ne pörögj, vagy hogy kellő ideig dolgozd a fájdalmaidat. Nincs tiszta és szép öregedés. Ciki a őszülés, a ráncosodás, hogy már nem vagy hamvas.
Ebben a folyamatban benne van az is, aki Téged szeret. Ő is ezt éli, ezek alapján értékeli önmagát. Ezek alapján értékel Téged.
Nagyon kell ma tudatosnak lenni, klasszikus, általunk éberen jóváhagyott értékek mentén élni.
A másik elengedhetetlen lépés pedig a kapott ingerek megkérdőjelezése. Minden, ami kicsit is gyanús, amire a Belső Hang felszisszen bennünk, megér egy felülvizsgálatot. Megéri az átértékelést, hogy vajon valóban lehet-e az adott külső elvárás igazi belső elvárás is, támpont a saját értékességemhez...
Ha segítség kell a konkrét lépések kidolgozásához, keress bizalommal:
Bozsoki-Kovács M. Virág
tanácsadó szakpszichológus
life coach
70/2294935